bucuslife

          Pán Péter

Egy figura repked kint zöld ruhadarabban,

S egyszer csak megjelenik az ablakban.

Egy fiatal arc kukucskál be az üvegen,

És rád mosolyog mögüle kedvesen.

A saját árnyékával kergetőzött,

Ami a szobádban alaposan elrejtőzött.

Most végre újra egymásra lelnek,

S máris majdnem útra kelnek.

De visszanéz mosolyogva a fiú feléd,

Kacsintva kinyújtja feléd a kezét.

„Kedves hölgy én Pán Péter vagyok”

S mikor ezt kimondja, két szeme ragyog.

Bájaid elvarázsolták őt teljesen,

Kinyújtott kézzel mondja lelkesen:

„Gyere velem te kedves hölgy,

Sohaországban vár ránk egy völgy.

Hunyd le két szemed és tárd ki a karod,

Repülünk! S máris mily távoli az ablakod.

Az elveszett fiúk már nagyon várnak,

Ha meglátnak téged, öröm táncot járnak.”

Ezernyi kaland és veszély várja őket,

Ha a gonosz kalózbanda megtalálja őket.

De az elveszett fiúk cselesek, rafináltak,

Nehéz feladatot jelentenek a kalózbandának.

Mikor e szép, izgalmas álmod véget ér,

S a reggeli napfény az ágyadban utolér,

Nyitott ablakodon át, beszáll a friss levegő,

Mint Pán Péter, a Sohaország fellegén lebegő.

Ő egy kedves fiú, aki soha sem nő fel,

Irigyli is ezért rendesen minden földi ember.

Minden éjjel berepül hozzád, s meglátogat,

Hogy kedves mosolyával beragyogja álmaidat.

                                                                   Antal Dávid

                                                                    2010.02.20.