Romba dőlt élet

(Ki vagyok én?)

           2007. júniusában kiléptem a középiskola ajtaján, ott és akkor megváltozott az életem, megváltoztam én is, többé már nem az voltam, aki régen. Elvesztettem önmagam.

            Többé egy lánynál se titkoltam szerelmem, mint régen, kimondtam őszintén, szívből, de minden alkalom csak egy újabb csalódás és pofára esés volt. Szívem egyre több helyen vérzett, és azóta is vérzik. Meghalt a remény, hogy valaha, valaki képes lesz engem szeretni.

            A barátaim, akik régen mellettem álltak, megtiszteltek személyes jelenlétükkel mára a semmibe vesztek. Sokan közülük, ismertek, tudták ki vagyok. De a nagyrészük már nincs sehol. Magamra maradtam, magányosan egyedül töltöm a napjaimat, bezárkózva a négy fal közé.

            23 év után otthagytam az otthonom, a szülővárosom a változás, és egy jobb, magánymentes élet reményében, de ebben is csalódtam. Igazából semmi sem lett jobb. Ezáltal a családomtól is messzire kerültem, nem csak a barátaimtól.

            Most már, amikor haza jövök, itthon se látok ismerős arcokat, vad idegenek költöztek abba a házba, ahol 11 éve élek. Idegenekkel osztozkodom az édes otthonommal. Szinte már csak én maradtam ebben az országban. Anya és a tesóm több száz km-re van innen, túl az ország határokon.

            Manapság éjjel-nappal csak filmet nézek és zenét hallgatok, hogy ne kelljen ebben a világban léteznem. Öt éve elvesztettem önmagam, azóta depresszióban élek. Nem vesz más körül csak sötétség, szorongás, félelem, bizonytalanság. Nem tudom ki vagyok, nem látom értelmét létezésemnek. Már nem tudok abban hinni, hogy majd egyszer minden jobb lesz. Már csak hátradőlve, tarkóra tett kezekkel várom, hogy elteljen ez az élet, csak a túlvilágon találhatok újra önmagamra.