Duna mélyén
Börtön nekem eme négy szürke fal,
Hagyom magam s lassan teljesen felfal.
A Helyemet sehol se találom,
Nem is halogatom tovább halálom.
Ez a világ magából kirekeszt,
Sok ember, mint nyomorékot, kinevet.
Tévedés, hogy e világra jöttem,
Hát befejezem, végleg így döntöttem.
Híd szélén állok, a Nap lenyugszik,
Nagy Duna felszíne lágyan hullámzik.
Duna mélyére kíváncsi vagyok,
Kővel lábamhoz kötve alábukok.
Miben vagyok, rettenetes mélység,
Nem vesz más körül, csak hideg sötétség.
Levegőt nem kapok, nem lélegzem,
Duna mélyén életem bevégeztem.
Egy gondolat, s ledobom a követ,
Amit testem szinte azonnal követ.
Tápláléka leszek a halaknak,
Nem adok többé esélyt a holnapnak.
Antal Dávid
2011.02.09.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.