Még mindig egyedül…
Szívem még mindig egyedül,
Magányosan dobog legbelül.
A lányoknak én semmit se jelentek,
Ha pofára ejtenek, rajtam jókat nevetnek.
A Földön nincs hely számomra,
Nem jön nyugalom a sok rémálomra.
Ébren vagyok tán, vagy álmodom?
Ezt manapság megállapítani nem tudom…
Rémálom nekem az egész élet,
A magányomnak mikor ér véget?
A lányok bennem torzszülöttet látnak,
Ha meglátnak, egyből fal fehérré válnak.
Szívem egy életen át egyedül,
A reményt végleg feladta legbelül.
Antal Dávid
2011.06.17.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.