Fogságban
Börtön a testem, fogoly a lélek,
Aki bezárta, maga az élet.
Vétkem annyi volt, hogy világra jöttem,
Szabadságom feladtam elég könnyen…
Bűnhődnöm kell, ha már megszülettem,
Nincs lány, e földön nincs kit szeretnem.
Magányos lelkem egy szűk börtönben él,
Itt más társa nincsen csak a sötét éj.
Rablánc csörren, ha megmozdul a test,
Fogságban a lélek megtörtnek fest.
Mi másra, ha nem szeretetre vágyik,
S ha szeretetet kap, szabaddá válik.
A test akkor már nem lenne börtön,
Csak egy hely, miben lelkemet őrzöm.
Őrzöm, mert valakinek végre fontos,
Milyen sokat is jelentene, pont most.
De a testem börtön, mert nincs senki…
Bezárva sorvad el lelkem, ennyi!
A rablánc csak csörög, csörög és csörög,
Bús lelkem, szemem sarkában ücsörög.
Antal Dávid
2012.12.19.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.