Sivár sivatag
Apró testemet eltemeti föld száraz pora,
Nem tapasztalhattam meg a boldogságot soha…
Sivár sivatagban egy kis homokbucka jelzi,
Hogy itt egy elfeledett, magányos ember fekszik.
Földi síromon nincsen mécses, se egy szál virág,
Se koporsóm, így sok bogár a csontomig lerág.
Elásott a remény, soha nem állt ki mellettem,
A boldogság magasan szárnyalt el felettem.
Kedvesen a lányok soha sem néztek felém,
Így csak a bú költözött egy életre belém.
A remény elszállt, az esély soha sem létezett,
A magányos élet lelkileg megmérgezett.
Szívem minek is dobogjon, hogyha nincs kiért…
Csak egyetlen kérdés, miért nem volt esély? Miért?
Mert a külső többet ér, mint a szerető belső…
Ezért nem lehettem senki életében az Első.
Kis bucka hever kietlen sivatag közepén,
A következő felirattal apró keresztjén:
Itt nyugszik a világ egyik legnagyobb vesztese,
Kinek e világban soha nem lehetett kedvese.
Antal Dávid
2013.04.14.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.