bucuslife

   Semmivé váltam


Már nem kellek az embereknek,
Mit tegyek, ha már nem szeretnek…
Elnyelt teljesen a sötétség,
Nem maradt más bennem, csak a kétség.

Így élek a Földön s harcolok,
De, ha azt akarjátok, meghalok,
S nem rontom tovább a levegőt,
Véresre festem a lepedőt.

Nem szól hozzám és nem követ senki.
Mi boldoggá tenne, már nincs semmi…
Csak árnyékom, ki mögöttem ballag,
Aki, ha fáj valami, meghallgat.

Semmivé váltam, elnyelt a köd,
Lelkem a semmibe nagyokat nyög.
Nagyon gyűlölöm, hogy létezem,
E létet egy csöppet sem élvezem…

Mindenkinek sokkal jobb lenne,
Ha a pokol engem elnyelne.
Rossz természettel áldott meg az ég…
Nem találom a helyemet már rég.

Nincs bennem remény se szeretet,
Régen elfeledték nevemet.
Csak fájdalom van és gyötrődés,
Semmivé vált a nagy kötődés.

Semmivé lettem, senki vagyok,
Már örökre egyedül maradok.
Hogy megszülettem, rég megbántam…
Itt boldogságra nem találtam.


                                              Antal Dávid
                                               2013.05.27.