bucuslife

Kirekesztettség

      Engem soha senki nem fog szeretni. Mindenki csak a másikra mutogat, hogy majd ő… De felvállalni senki se meri. Minden ember elítél a külsőm miatt. A belsőmet csak nagyon kevés ember veszi észre. Még ha észre is veszik, a külsőm erősebb benyomást tesz, így soha nem fogok egyetlen esélyt kapni sem.

   A nők mindig csak a külsőre és a pénzre mennek. Az én külsőm torz, pénzem se sok van, nem vagyok milliomos, tehát egy észre vehetetlen kis semmi vagyok a világban „.Buci = örök vesztes, örökös második... csak egy kis észrevehetetlen pont a világuniverzumban, amibe mindenki belerúg, vagy rátapos...” Minden lány csak kihasznál és pofára ejt. Eleinte csak chaten mertem lányokkal ismerkedni, mert ott először a belsőmet ismerik meg, és csak utána a külsőmet. Még így is rengeteg csalódás ért. Egyszer például 5 napot beszélgettem egy lánnyal, akinek szimpatikus voltam, nagyon jól elvoltunk és amikor elérkeztünk oda, hogy látott rólam képet, közölte hogy kár volt rám pazarolnia az idejét.

      A külsőm mindenkit elijeszt. Az emberek 80%-a megérinteni se mer, nem mernek hozzám bújni, nem mernek puszit adni sem, mintha valami fertőző betegségem lenne. Pedig nincs.

Úgy érzem, a barátaim egy része szégyell a baráti köre előtt. Nekem csak barátaim vannak szét szóródva, de baráti köröm soha sem volt. Vannak barátaim, akik nem szívesen mutatkoznak velem mások előtt, és a barátaiknak se mernek bemutatni. Volt egy barátom, nem tudom, hogy még az-e, aki az első találkozásunk után azt mondta, nem érezte jól magát velem, mert mindenki megbámult. Sajnos ez ellen nem tudok mit tenni… Ezzel együtt kell élnem, hogy az utcán megbámulnak, kicsúfolnak, sértegetnek a külsőm miatt. Ezt a személyt valaha az egyik legjobb barátomnak néztem és nagyon szerettem, de aztán egyik Mikuláskor cserben hagyott és elfordult tőlem. Azóta se szólt hozzám. Pedig én mindig mindent megtettem érte.

Mivel sok barátomnak kínos velem mutatkoznia, így szinte soha senki, nem hív sehova. Se moziba, se bulizni, se sörözni, se sütizni. Éjjel-nappal otthon üldögélek magányosan, mert látogatóba se nagyon szoktak eljönni hozzám.

      Életemben először úgy érzem, hogy megtaláltam az igaz szerelmet. Megismertem egy lányt, aki nagyon kedves velem, tőle megkapok mindent, amire vágyok. Figyelmet, bizalmat, őszinteséget, baráti szeretetet, támogatást, bíztatást. Ő egy nagyon kedves, okos, értelmes és szép lány, gyönyörű szemekkel, kedves, barátságos hanggal, szép, hosszú, barna hajjal. Ő mindig megért engem. Tudom hogy kedvel, és mondta is, hogy belsőleg nem kívánhatna nálam jobbat, de ő se mer nekem legalább egy esélyt adni. Csak tudnám mitől fél.

22 év alatt soha nem volt senkim, a lányok messzire elkerülnek az utcán. Soha senki nem fog szeretni, nem fogok soha esélyt kapni, hogy bizonyíthassam, mennyire tudok szeretni.

      Az életem így, szart se ér, engem egyedül csak a szeretet éltet, hogy szeressen valaki, akit én is viszont szerethetek. A lelkemben csak szorongás, félelem van az emberek miatt. Ki vagyok rekesztve a világból.