Sötétség
A sötétség, amely mindent elnyel,
Hiába küzd ellene minden ember.
Darabokra töri az összes lelket,
És felerősíti a félelmet.
Rettegés fog el, ha sötétben vagyok,
Azért mert mindenki magamra hagyott.
A sötétségből többé nincsen kiút,
Szívemből a remény örökre kimúlt.
A sötétségben remegve tapogatózok,
Miközben figyelmesen hallgatózok.
De ezt mind fölöslegesen és hiába,
Mert csend honol az egész világba.
A sötétség erősebb, mint a fény,
Lelkileg teljesen elgyengültem én.
Már csak kapkodok a levegő után,
De merülök és elhagy minden barát.
Tapogatózok, de mindenütt csak fal,
Ahol sötét van, ott minden kihal.
Nincsen már sehol abszolút semmi élet,
Sötétség a lelkemmel örökre végzett.
Antal Dávid
2009.02.20.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.