Minden nyáron kezdődött. Vége lett a sulinak, levizsgáztam, jött a nyári szünet. Nos a nyáriszünet olyan volt mint az elmúlt 3-4 évben... Tök egyedül voltam, a haverok jól elvoltak nélkülem... Kicsit becsavarodtam a magánytól, magamba zuhantam. Nyár végén, apuékkal lementünk egy hétre a Balatonra nyaralni, de az idő nagy részét a szobában az ágyon fekve töltöttem egyedül, akkor már nem volt kedvem senkihez a hosszú magány után. Mikor haza jöttünk a Balatonról kiderült hogy nem vettek fel a fősulira, mert nem indult el a szak, kevés jelentkező híján... ezt a szívást!
Elkezdtem munkát keresni, de sehol nem találtam semmit. Aztán beadtam az önéletrajzom egy grafika stúdióba, mert találtam egy hirdetést, hogy alkalmazottat keresnek. Végül ebből se lett semmi, mert valaki megelőzött és felvették próbaidőre. Mázlista köcsög...!
Persze a szerelem se akar még mindig összejönni... Miért is jönne... 22 éve tök egyedül, reménytelenül... Soha nem fogok esélyt kapni a lányoktól. Mind egyformák!
A barátaim kezdenek teljesen elfelejteni, már szinte senki se keres, nem hív már szinte senki sehova.
Immáron 6 hónapja teljesen egyedül dekkolok itthon és semmi sem jön össze. Se főiskola, se munka, se szerelem. Anyu éjjel-nappal dolgozik, csak este 7 óra körül ér haza. Tesóm Szegeden tanul, havonta csak egyszer kukkant haza. Nevelőfater nyár végén elköltözött. Kezdek teljesen bekattanni, éljel-nappal rossz kedvem van és hónapok óta rémálmok gyötörnek. Kezd nagyon elegem lenni az életből...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.