bucuslife

  Érzelem

A barátod is lehetek,

S akkor végre nevetek,

Mert veled boldog lehetek,

S most minden rosszat feledek.

Égen szállnak a madarak,

Mint a szabad akarat,

Mely gyártyja a szavakat,

Mint esővíz a tavakat.

Boldog lesz veled az élet,

Mert én szeretlek téged,

S ezért semmi baj nem érhet,

Szeress engem viszont, kérlek.

Szép vagy akár a képzelet,

Nyújtsd ide a két kezed,

Hadd csodáljam a két szemed,

Ragyognak, mint az ékszerek.

Ha a barátod lehetnék,

Senki mást nem szeretnék,

Sőt veled együtt nevetnék,

És végre boldog lehetnék.

Hadd suttogjam halkan neved,

Ajkam csókodtól remeg,

Tán lelkem szerelmes lehet?

A szívem csak téged szeret.

                              Antal Dávid

                              2009.11.28.

  Suttogom a nevedet

Ha leszáll az éj, s álomra hajtom fejemet,

Elalvás előtt halkan suttogom nevedet.

Hogy szép dologra gondoljak elalvás előtt,

Én szeretlek még mindig, ez ad nekem erőt.

Krisztina, milyen gyönyörű, szépen csengő név,

Békét áraszt bennem, amikor eljő az éj.

Rólad szólnak még mindig az édes álmaim,

Mosollyal arcodon simogatod vállaim.

Mosoly, amellyel beragyogod az életem,

Álmaimban szorosan fogod a két kezem.

Esténként térden állva imát mondok érted,

Égiek minden rossztól óvjanak meg téged.

Halkan suttogom neved az ágyamon fekve,

Kint betakar mindent a sötét éj leple.

Egyetlen név, melyet halkan suttogok: Kriszta,
A te lelked oly ártatlan, kedves és tiszta.

Bármit megtennék, hogy bizonyítsam, szeretlek,

Nálad szebb álmaim tán soha sem lehetnek.

Bármit megtennék, hogy ez ne csak álom legyen,

Szeretném, hogy tudd, te voltál, s leszel az életem.

Szívemből szeretném, hogy mindig boldog legyél,

Elmondhasd magadról, boldog életet éltél.

Amit csak lehetne, neked mindent megadnék,

Hisz te lennél számomra a legszebb ajándék.

Én még mindig szeretlek, s még mindig remélek,

Hogy amit megálmodok, egyszer majd megélek.

Puha párnámra hajtom lassan a fejemet,

S halkan suttogom a gyönyörű szép nevedet.

                                                      Antal Dávid

                                                      2009.12.16.

 Téli alkony

Egy hideg téli alkonyon,

Könny csordult le az arcomon,

Mert hiányodtól sajog a lelkem,

Ezért van gyakran olyan rossz kedvem.

Számomra nélküled mit sem ér az élet,

Magam mellé én, csak téged szeretnélek,

Ki mellett szikrázni kezd hevesen a szívem,

És értelmet kap végre az emberi létem.

Hidd el, téged nagyon szeretlek Kriszta,

Érzésem irántad teljesen tiszta.

Térden állok előtted könnyes szemekkel,

Arcom előtt összetett remegő kezekkel.

Remegek mindig, ha rád gondolok,

Mi ketten együtt miért ne lehetnénk boldogok?

Érted meg tennék bármit, amit csak kérsz,

Hogy bizonyítsam, nekem milyen sokat érsz.

Esténként csak zokogok, ha nem vagy itt velem,

Ha nem fogod meg két remegő kezem.

Szívem csak sajog, mert feladta a reményt,

De az újév sem érdemel meg egy esélyt?

Új évi kívánságom egyedül te voltál,

Kettőnkre valaha bárcsak igent mondhatnál.

Arcomat minden este könny lepte el,

Mert az a nap is nélküled telt el.

Szürke nélküled az életem,

Csak arra kérlek, adj nekem,

Egyetlen esélyt, kérlek,

Hogy boldog lehessen e lélek,

Ki érted tűzfényben ragyog,

Én hozzád mindig hű vagyok,

Mert nagyon szeretlek, tiszta szívemből,

Nem kívánhatnék jobbat, ettől az élettől.

Egy hideg téli alkonyon,

Könny csordult le az arcomon.

Szívemnek a reményt, kérlek, add vissza,

Hisz ő csak te rád vár egyedül, Kriszta.

     Antal Dávid

      2010.01.03.