Csak egy látomás...
Árnyas fák alatt, Rába parton sétálok,
Mikor egy szép szembejövő szempárt meglátok.
Belőle gyengéd kedvesség tükröződik,
Érdeklődésem iránta felkeltődik.
Tavaszi szélben haja lágyan lobogott,
Szívem és lelkem akkor egyből felragyogott.
Csak néztem őt, ahogy elsétált mellettem,
S vágyak hullámai összecsaptak felettem.
Sűrű tömegben vártam, amíg eltűnik,
Reménykedve, hogy majd egyszer újra feltűnik.
Csak egy látomás volt, mit felém fújt a szél…
E világban számomra nem létezik remény.
Bátorság, belül bennem bárcsak élne,
Utána mennék, hogy megismerjem végre.
Hogy megszólítsam mi végett hangját halljam,
De bátorság sajnos nem él bennem, mint hajlam.
Nyugalmat legbelül soha sem lelhetek,
Csak látomás, mit egy életen át kergetek
Csak jönnek s mennek körülöttem a lányok,
De ölelésük helyett mi körül vesz, árok.
Látomás egyszer bár valósággá válna,
S akire vágyom, bárcsak végre rám találna.
A társam nem csak saját árnyékom lenne,
Rába partján eme két szív boldogan menne.
Antal Dávid
2011.04.14.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.