bucuslife

      Másfél év után

Egy érzés mi fura, bennem úgy kavarog,

Barátot, ki régi, most újra láthatok.

Hosszú ideje már, mióta nem láttam,

Eme napot én már tiszta szívből vártam.

Utca kövén járva csak egy vágy vezetett,

Hogy újra láthassam eme szép szemeket.

Heves szívdobogás mi uralta testem,

Az arcát meglátva boldogságba estem.

Két karja átölelt gyengén és szeretve,

Testét átölelve álltam ott remegve.

Hangjának dallama áramlott fülembe,

Szívem csak dobogott egy pergős ütemre.

Aranyló Nap tüze szikráit ránk szórta,
S éreztem, ahogyan megérintett csókja.

Az ajkam boldogan viszonozta csókját,

Megérintve puhán eme bájos orcát.

Egymáshoz hangoltuk lassú lépteinket,

Idézve a régi szép emlékeinket.

Majd asztalnál ülve képet adott nekem,

Tudatni szeretné, szívében a helyem.

Lefolyt homokóra most a búcsú jele,

De nem szomorkodtam, oly csodás volt vele.

„Visszakaptál, költőm” suttogta fülembe,

S maga a boldogság költözött szívembe.

Felszállva a buszra, egy utolsót intett,

Hétköznapomból így, egy igazi kincs lett.

Fájó volt a búcsú, annyira szeretem,

Rá gondolok mindig, amikor tehetem.

                                                 Antal Dávid

                                                  2011.10.31.