bucuslife

                   Dilemma


Csak ülök némán egyedül s nézek ki a fejemből,
Huszonhat év után már elegem van a létemből.
Megszületek, élek és majd egyszer meg is halok…
Ez alatt az Égiektől sok jót és rosszat kapok.

De fölösleges az élet, ha egyszer vége szakad,
Itt a Földön oly sokáig az emlékem sem marad.
Engem elfelednek egyszer, és így semmivé leszek,
Életemben a Földön bármit mindhiába teszek…

Hiába tanulok, hiába dolgozom, kárba vész…
Fölösleges minden, hisz egyszer úgyis eljön a vég.
Eme zord világban amúgy is minek létezzek,
Nincs lány, nincs pár, nincs szerelem, egyedül lélegzek.

Senki vagyok, fölösleg, kin nevetnek az égiek…
Van pár szép emlékem is, de azok mind régiek.
Szép emlék sok jó barát, kiknek rég hallottam szavát,
Akik egyszer megtöltötték fura életem tavát.

Földi életemet manapság csak egyedül élem,
Nem szól hozzám már senki, csak a legbelső énem.
Csak nézek ki a fejemből s ülök némán egyedül,
Fölösleges, hogy én létezem, úgy érzem legbelül.


                                                                   Antal Dávid
                                                                    2013.05.20.