Rabság
Iskolában ülök, és egy szót sem szólok,
Majd otthon egyedül magamba zárkózok.
Eme kerek földön én csak egy rab vagyok,
Szabad leszek egyszer, de csak ha meghalok.
Nekem helyem itt nincs, ezért nem is lelem,
Mondjátok ki bátran, "Viszlát és ég velem!"
Emberek szégyellnek, csak mert másabb vagyok,
Legyek én bárhol is, magamra maradok.
Testben rab a lélek, mint láncra vert fogoly,
Szabad míg nem vagyok, arcomon nincs mosoly.
Bilincs két kezemen, szívemen is béklyó,
De mindenki tudja, rabnak lenni nem jó.
Élem az életet, akár egy rabszolga,
Aki mást nem tehet, hiszen ez a dolga.
Egy szobányi börtön maga ez az élet,
Had vethessek neki minél előbb véget.
Antal Dávid
2011.11.12.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.