Késő esti ihlet a magány csendjében
Jobb lenne minden, ha nem léteznék,
Felvágva az erem elvéreznék…
Vagy holtan lógnék vastag kötélen,
Bús esős időben a főtéren.
Mi van velem? Senkit sem érdekel…
Lelkem a Sátán előtt térdepel.
Ott térdel előtte és könyörög,
Miközben vérző sebtől nyöszörög.
Gyűlölöm, hogy létezem, hogy élek!
Hadd legyek eggyé a Pokollal, kérlek!
Ha nem léteznék, minden jobb lenne,
Hadd küldjek egy golyót a fejembe!
Csalódtak bennem nem is kevesen…
Hozzám is vágták igen hevesen.
Soha sem kellettem én senkinek…
Akkor meg minek éljek? Hát minek?
Porig alázott rengeteg ember,
Ki e torz maszk mögé benézni nem mer.
Elfelejtenek, semmivé válok,
Csak tudnám, hol vagytok jó barátok…
Szerelem tusákat sorra vesztettem,
Szívből, igazán hiába szeretem.
Mert külsőm a fontos a sok lánynak…
A belsőmig el már nem is látnak.
Jobb lenne minden, ha nem léteznék,
Felvágva az erem elvéreznék…
Sok ellenségem mind ezt kívánja,
S hogy megtegyem, nyugodtan kivárja.
Késő éjszaka jött meg az ihletem,
Magány csendjében felvágom az erem.
Eltiporva heverek a padlón…
S minden fájdalmat megőriz naplóm.
Antal Dávid
2013.06.27.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.