Céltalanná vált élet
Már nincsenek álmaim, nincsenek vágyaim,
A semmibe lógnak jó ideje lábaim…
Megannyi csatából vesztesen távoztam,
Ki e földre teremtett, nevét elátkoztam!
A jelenben még most is csak múltamnak élek,
A jövő nem érdekel, hisz nem hozhat szépet.
Életem elveszítette régi céljait,
Tehetetlenség fonja körém az ujjait.
Nincsenek terveim, utam végére értem,
Lassan semmivé foszlok, a vesztemet érzem.
Megéltem sok szépet, sok csodás tájat láttam,
De én mindig csak egy lány szeretetére vágytam.
Már elegen gúnyoltak s elegen bántottak,
Nincsenek kevesen, kik sötétbe rántottak.
Elegem van a világból és az életből…
Ha tehetném, kannával innék a méregből.
Feladtam vágyaim és feladtam álmaim,
Feledésbe repítenek csonka szárnyaim.
S csupán egy fakereszt, mi őrzi majd emlékem,
Belekarcolva nevem s hogy egykor itt éltem.
Antal Dávid
2013.01.16.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.