Zöld fák alatt
Ott, ahol minden szép, csendes és nyugodt,
Hol a Nap a horizont alá bukott,
Hol a zöldellő fák ágai hajolnak fölém,
Ott a szerelem fészkelte magát mélyen belém.
Egy fapadon ülök minden nap s éjjel,
Farkasszemet nézve a reménnyel,
Mely nem adatik meg nekem ebben az életben,
Ettől érzem magam darabokra tört részekben.
De én ott ülök egymagamban s várom,
Hogy Ő valóság legyen, s ne csak egy álom.
Az éjjelt nappal váltja, majd a nappalt az éj,
Dobogó szívemben a szeretet végtelen mély.
Szeretetem Neki miért nem kellhet?
Boldog lenne szívem, ha mellette kelhet.
Ott, ahol a fák zöldek, a virágok színesek,
Filózok, hogy esélyt adni nekem miért nem lehet?
Hatalmas űr tátong szerető szívemen,
Nekem nem jár e világban a szerelem?
Üres vagyok, mint a pénztárca a hónap végén,
Hogy viszont szeret valaki, bárcsak már megélném.
Körülöttem pompáznak színes virágok,
Mellette szebbnek látnám ezt a világot.
Lágy szellő lebegteti felettem a zöld ágakat,
Nem jön el soha, ki teljesítené e vágyakat.
Én csak ülök a parkban a fapadon,
S Őt várom ott minden kora hajnalon.
Csak ülök, csak ülök ott éjjel-nappal és várom,
Hogy többé ne csak álom legyen az, hogy van párom.
Antal Dávid
2013.05.07.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.