bucuslife

      „Az élet nem ajándék, büntetés”    (Antal Dávid 2008.03.08.)

            Mi az élet? Jó kérdés. Erre igazából senki se tudja a választ. Egyesek szerint Isten teremtményei vagyunk, mások szerint az élet magától alakult ki. Én az utóbbiban hiszek, mivel kb. 8 éve tanulok biológiát és földrajzot.

            Ahogy növekszem, egyre többet tudok meg a világról és egyre több mindent értek meg. Én már sokféle képen értelmeztem az életet, de minél tovább töprengtem, gondolkodtam mi az élet, és mi az értelme, mindig összezavarodtam. Most azonban pontosan tudom mi számomra az élet.

Vannak emberek, akik úgy vélik, hogy az élet ajándék. Az én véleményem, ami mostanában alakult ki, az, hogy az élet inkább büntetés, mint sem ajándék. Szerintem az életnek nincs semmi értelme, csak elvagyunk itt a Földön, megszületünk és meghalunk. Gondoljunk csak jobban bele, az ember megszületik valamilyen családban. Lehet hogy jó családba születik, de lehet hogy nem. Lehet, hogy a szülei korán meghalnak, vagy drogoznak, vagy egyszerűen csak nem foglalkoznak vele, vagy nagyon szegények. Ugyebár ennek semmi értelme. Na de menjünk tovább. Még azt mondom a gyerekkor jó dolog, akkor még nem igazán fogják fel az igazán rossz dolgokat, akkor még csak játék az élet, de nem vagyunk szabadok, mindig megmondják, hogy mit csináljunk, mit szabad és mit nem. Felnövünk és jóformán életünk felét, legalább 15-16 évet tanulunk, majd leérettségizünk, megszerezzük a diplomát, aztán kereshetjük a jövőbeli munkahelyünket. De mi értelme van a tanulásnak, az érettséginek, a diplomának, ha nem kezdünk vele semmit? Amit megtanulunk egyszer a nagy részét úgy is elfelejtjük. Az érettségi és a diploma pedig csak egy darab papír fecni azzal meg mit lehet kezdeni? Jó lesz tüzelni valónak. Utána életünk hátra lévő részét dolgozással töltjük. Vannak emberek, akik rengeteg munkahelyen megfordulnak, mert nem találják a megfelelőt, vagy kirúgják őket, mert nem oda valók. De manapság sok ember elhelyezkedni se tud, mert vagy végzettsége nincs hozzá, vagy túl képzett. Ekkora hülyeséget! Valaki 3 műszakban keményen dolgozik kevés pénzért, valaki meg csak úgy el van és dől az ölébe a sok pénz. Van, aki szereti a munkáját, de nem keres vele sokat, valaki nem szereti még is jól keres vele. Ennek sincs értelme.

Aztán szépen lassan megöregszünk és ellepnek a betegségek, elgyengülünk, szenvedünk egy ideig, másokra vagyunk ítélve, majd végül meghalunk nagy fájdalmak közepette, bár vannak szerencsésebbek, akiknek szép haláluk van. Mázlisták! Vannak akik születésüktől kezdve betegek és rengeteg támadás éri őket a külsejük vagy a viselkedésük miatt, mert sok a bunkó és tiszteletlen ember a mai világban, saját bőrömön is tapasztalom nap, mint nap. Szörnyű! Ugye hogy ennek sincs semmi értelme.

                Szabadság! Mi az? Kérdem én. Az ember soha sem lehet igazán szabad.  Vagyis lehet. Én egyedül csak akkor érzem magam szabadnak amikor a sípályán 200-al repesztek lefelé a lejtőn. De mindig van valaki aki megmondja hogy mit csinálj és hogy csináld, kivéve a halál után. Na akkor lehetsz csak igazán szabad, és rájössz hogy igazából nem is kellett volna élned, csak elszenvedtél csomó évet tök fölöslegesen.

                 Az ember megszületik, és végig szenved jó pár évet. Soha se lehetünk biztonságban, mindig támadnak kisebb-nagyobb konfliktusok, amik néha az egész világra kiterjednek például a háborúk, járványok, vírusok, globális felmelegedés. A háborúkban rengeteg ember értelmetlenül halt meg. A vírusoktól, baktériumoktól, fertőzésektől is rengeteg ember szenved nap, mint nap a világban, és ezek is rengeteg ember halálát okozták már fölöslegesen. Sok ember rákban hal meg leggyakrabban tüdőrákban, vagy daganatok miatt. Ezek is értelmetlen dolgok.

Az ember mindig mindenért megbűnhődik!

Ott vannak a természeti katasztrófák is, amik szintén rengeteg ember halálát okozták már, és rengeteg ember hajléktalanná válik miattuk, és mindent elölről kell kezdeniük.  

                   Ott van a másik út is.  Isten megteremti az embert, de szórakozásra vágyik és megteremti az ember számára a szenvedést, a hatalmi vágyat, ami háborúkat szít,és megteremti a betegségeket is. Mi csupán Isten játék figurái vagyunk csupán, és év milliárdok óta tűrjük a szenvedést. Tudjuk, hogy csak Istentől kaphatunk enyhítést, megbocsáltást, ezért imádkozunk hozzá minden nap. Bár én nem hiszek Istenben talán csak egy picit. Szerintem Isten szadista és csak játszadozik velünk, mint a babákkal. Bocsánat mindenkitől, de ez a véleményem Istenről. A mai világban egyre kevesebb a hívő ember.

                   Azt kérdezitek mi az élet? Én se tudom pontosan, csak azt, hogy értelmetlen dolog. A születés előtt a tudatunk olyan helyen van ahol még szabad, és amikor megszületünk, megszűnik a szabadság. Az élet olyan, mint egy börtön, fogságban van a lelkünk a testünkben  és a halál után újra szabad lehet. A rossz az, hogy nem mi döntünk arról, hogy megszületünk-e vagy sem. Mert akkor el tudnánk dönteni, hogy akarunk-e éveken át, szenvedni vagy sem.

                     Hogy még miért élek? A REMÉNY miatt, ami halhatatlan, és egyben a legrosszabb dolog a világon. A lelkem reménykedik, hogy egyszer az életben is szabad lehet és nem csak utána. Persze ne felejtsük el az élet apró örömeit se! Ezekért a pillanatokért, percekért és a barátaimért élek! Egyedül a barátság az ami életben tart. Amíg van barátom ebben a világban addig élnem kell, mert tudom hogy szüksége van rám és néha nekem is rá. A barátságnál nincs szebb és fontosabb dolog a világon, bár sajnos sok ember már ezt is elfelejtette! 

De még is csak azt tudom mondani „Az élet nem ajándék, büntetés”. Ez az én alapelvem. 

Antal Dávid

                                                                                                                      (Buci)

  Meg akarok halni…

Meg akarok halni, semmi sem éltet,

Feladok mindent, nagyon szar az élet.

Felvágom az ereim, elvágom a nyakam,

Vagy egyszerűen csak fejbe lövöm magam.

Elsül a fegyver, közbe nagyot durran,

Testem holtan a földre huppan.

Kifolyik a vérem, elárasztja a szobát,

De kit érdekel, egyedül maradtam totál.

Elhagyott mindenki, akit szerettem,

Alig maradt csak pár ember mellettem.

Elveszítettem a szívem igaz szerelmét,

Ez fáj a legjobban, nem bírom ki én.

Nem akarok élni soha többet én,

Lelkemből mindörökre kihalt a remény.

Egyetlen nő sem fog soha szeretni,

Mert csúnya vagyok, és nem tetszem nekik.

Egyedül maradtam, mert nyomulós vagyok,

Ezért sem szeretnek engem a csajok.

Emiatt veszítettem el ezernyi barátot,

Rájuk is tapadtam és már nem hiányzok.

Meg akarok halni, tényleg nincsen remény,

Túlvilágról dédszüleim integetnek felém.

Várnak már rám odaát, de már nem sokáig,

Megyek én, csak egyszer jussak el odáig.

Nem vesz már körül semmi más,

Egyedül csak félelem és szorongás.

Reménytelenségben nem tudok élni,

Meg is halnék én, ha nem tudnék félni.

                                                                Antal Dávid

                                                                 2008.11.10.