Kérlek
Még mindig úgy érzek irántad, mint régen,
Az emlékeket nem sikerült kitépnem.
Emlékek melyek akkor oly szépek voltak,
Amelyektől lelkemben fények ragyogtak.
Álmaimban még most is gyakran szerepelsz,
S ott még most is gyengéden magadhoz ölelsz.
Millió puszit, amit egykoron kaptam,
Érintetlenül mind az arcomon hagytam.
Minden egyes könnycsepp, mi lefolyt arcodon,
Végig csorgott aztán lassan a vállamon.
Ott voltam mindig, hogy vigasztaljam lelked,
Segítettem neked cipelni a terhet.
Magamhoz ragadtam papírt és ceruzát,
Hogy lefessem most neked lelkem bánatát.
Vissza szeretném kapni a szép emléket,
Amely egykoron beragyogta elménket.
Hiányzol nekem Detty hihetetlenül.
Elveszítettelek. Szememben könny ül.
Szereteted egyszer majd visszakaphatom?
Ígérem, elveszíteni többé nem fogom.
Hiányzol nagyon, a hangod s két szép szemed,
Kérlek, had legyünk újra barátok veled.
Mert olyan sokat jelentett e barátság,
Többet, mint az egész földi királyság.
Szeretnélek visszakapni végre téged,
Nélküled olyan sötét lett ez az élet.
Szeretném, hogy újra felragyogjon a fény,
Hisz régen te voltál lelkemnek a remény.
Antal Dávid
2009.10.29.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.