Talpig feketében
Egy magányos srác, talpig feketében,
Szobájában ül, egyedül, a sötétben.
Szíve meghasadt, darabokra tört,
Ő már feladta régen a szebb jövőt.
A világ magából őt kirekesztette,
Elfordult tőle mindenki, aki szerette.
Többé már csak a fájdalom létezik,
Meghasadt szíve lassan elvérzik.
Eltűnt a fény, mi beragyogta rég,
És mindaz, ami régen szép volt még.
Eltűnt minden barát, akivel lehetett,
Világgá ment a lány, akit szeretett.
A padlón vér folyik kis patakokban,
A srác ott hever megtörve, romokban.
Nem szerette senki ezen a világon,
Az ő vére csillog az üvegszilánkon.
Kinek kellene? Csak egy vesztes volt…
Barátaitól értékes perceket rabolt.
Egy magányos srác, talpig feketében,
A padlón hever, egyedül a sötétben.
Antal Dávid
2010.08.29.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.