Nekem nem a suli, nem a tanulás a fontos… csak egy lány, akinek megfoghatom a kezét, akihez hozzá bújhatok, aki hozzám bújik, akinek fontos vagyok és szereti velem tölteni az idejét, aki megbecsül, aki szeret, aki megölel, aki reményt és célt ad az életemnek, akinek verset írhatok, akivel sétálhatok nap mint nap, akinek nem a külsőm számít, elviseli a makacsságomat. (reménytelen)
No és a barátok, akikre számíthatok bármilyen helyzetben, akik kiállnak mellettem, akik néha áldozatot hoznak értem, mint ahogy én is ő értük, akik elhívnak bulizni, akikkel mindent megünnepelhetek, és nem fordítanak hátat soha, nem felejtenek el… (egyszer régen voltak)
Mennyivel értékesebbek ezek a dolgok, mint egy tankönyv, ami csak mozdulatlanul és szótlanul hever előttem csupa értelmetlen szöveggel, kezek és szív nélkül, lélektelenül…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.