bucuslife

     Halottak napja

Mint csillagos égbolt a temető éjjel,

Apró kis mécsesek ragyogják be fénnyel.

Szeretteink rakják őket rá a sírra,

Fájón vérző szívvel, zokogva és sírva.

Annak, ki itt hagyott, emléke mindig fáj,

Reméljük, hogy lelke mihozzánk visszajár.

Rokonok, barátok akiket szerettünk,

Hosszú évek során kiket nem feledtünk.

Egy-egy apró mécses most értük pislákol,

Tudják, hiányoznak, legyenek is bárhol.

Halottaknak napján a temetőt járjuk,

Hogy jelet küldenek, mindig csak azt várjuk.

Millió kis mécses, díszes virágcsokrok,

Sok féle koszorú, apró angyalszobrok,

Síroknak díszei szeretteink által,

Kik tele vannak még reménnyel és vággyal.

Könny csillan szemünkben, emlékük ha fáj,

Mécsesek fényétől életre kel a táj.

Ma megsiratjuk őt, kit egykor szerettünk,

S reméljük vigyáz ránk, őrködik felettünk.

Mi akik még élünk, sírjukat gondozzuk,

Örök emléküket magunkban hordozzuk.

Gyász, könnyek, emlékek - a Halottak napja,

Az élő a holtnak tiszteletét adja.

                                                               Antal Dávid

                                                                2011.11.01.