Hol vannak...
Hol vannak azok, akik mellettem álltak?
Akik velem mindig jó barátként bántak.
Kik tiszteltek engem s megvédtek a rossztól...
Mellettük soha sem féltem a gonosztól.
Szívemet értük anno hiába adtam...
Hiszen most mégis tök egyedül maradtam.
Négy fal közé zárva tengetem életem,
Ugyan kit érdekel mi lehet én velem.
Hova tűnt minden, ami egyszer szép volt?
Nincs már bennem más csak egy nagy üres folt.
Halványuló emlékek, amik éltettek,
Hova tűntek azok, kik engem féltettek?
Tele vagyok kérdéssel, kapok-e választ,
Miért vonták meg tőlem a lelki támaszt?
Ember vagyok én is, csak egy a sok közül,
Földről származom nem pedig a Hold mögül...
Nem vagyok szörnyeteg sem pedig idegen,
Mégis itt ülök egyedül és ridegen.
Hol vannak azok akik egyszer szerettek?
Ha velem nevettek, most miért feledtek?
Nem értek semmit, ez velem mért történik...
Hogy rosszat tettem? Bocs ez nekem nem rémlik.
Őszinte voltam, mindig megadtam mindent,
Hisz a barátság volt az egyetlen kincsem.
Elegem lett nagyon ebből a magányból!
Úgy hogy már nem félek többé a haláltól.
Antal Dávid
2011.11.19.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.