bucuslife

            Gyermeki szív

Gondtalan az élet még a gyerekkorban,

Vígan játszol a többiekkel kint a homokozóban.

Ha a fáramászás vége néha leesés,

Nem érdekel téged, legyen sírás vagy nevetés.

Ebcsont beforr, piti katonadolog!

A gyermekszív mindig vidáman dobog.

Csak én állok itt egyedül értetlen képpel,

Nem jöttem ki soha jól a gyermeki néppel…

A gyermeki szív mindig őszintén megmondja,

Hogy ezt az életet miként is gondolja.

Velem is mindig őszinték voltak,

A külsőm miatt folyton csak gúnyoltak…

Alig volt barátom, kirekesztett voltam,

Nem is illek Én ide, mindig ezt gondoltam.

De! Hiába csúfoltak, rajtam hiába nevettek…

Abban a hitben nőttem fel, hogy nálam butábbak lehettek.

Nem érdekelt mit gondolnak, erős volt a lelkem,

Gyerekkoromban még így is sok boldogságra leltem.

Imádtam rosszalkodni, játszani, kirándulni, nevetni,

És csak egy gyerek tud igazán tiszta szívből szeretni.

Kik kirekesztettek egykor, most nekik köszönhetem,

Hogy a barátság a legfontosabb az életben nekem.

Miattuk tanultam meg, hogy mi az értéke egy barátnak,

S kitartásukat mellettem nem győzöm hálálni a családnak.

Benőtt már a fejem lágya, szívem is megerősödött,

Hidegen hagy az idegen, ki szememben erősködött.

Beillek a társadalomba felnőtt fejjel végre,

Nem vagyok már kirekesztett, nyugalom szállt az éjre.

De hatalmas a felelősség ebben a nagy világban,

Vállalnod kell magadat minden egyes hibádban.

Gyermekszívem tartalmaz sok szépet és sok fájdalmat,

Lelkem nem feledheti a sok sérelmet és bántalmat.

De mégis gyerek lennék Én mindig újra és újra,

Sok emléktől újra pendül bennem a gyermeki szív húrja.

Hogy újra vidáman játszhassak és leessek a fáról,

Hogy újra éljem emlékeim a sok régi szép nyárról.

                                                                              Antal Dávid

                                                                               2012.11.26.