bucuslife

               Alkonyat

Kék és narancssárga színek uralják az eget,
Alkonyodik, a Nap az égboltról leinteget.
Ahogy lentebb araszol, megnyúlik az árnyék,
Oly csodás az aranyszínben pompázó fényjáték.

Sötétkékből a narancsba terjedő színskála,
Jellemző naplementekor az egész világra.
S mikor a bárányfelhők alá kúszik a Nap,
Egy apró felhő úgy fest felette, mint egy kalap.

Lassan elcsöndesülnek a madarak a fákon,
Réten a méheket elnyomja a mély álom.
Már csak egy karnyújtásnyira a Nap a dombtetőről,
Másnap ez a folyamat kezdődik újra elölről.

Vöröslő alkonyat az elmúlás jelképe,
Lehet egy napnak, vagy egy életnek a vége.
De mégis e napszak a legkedvesebb szívemnek,
Békét és nyugalmat hoz, a nap végén lelkemnek.

Kertek kerítései karistolják a Napot,
Ami rövid idő alatt nagy távot ballagott.
Egymás után sorban gyúlnak ki a fényes lámpák,
Amik egész nap csak az éj közeledtét várták.

Horizonthoz érve még megkapaszkodik a Nap,
S felkacsint az égre, hol már fent ül a sok csillag.
Majd gondol egyet s eltűnik a horizont alatt,
Utána sötétség s csend, mi a réteken maradt.

             
                                                              Antal Dávid
                                                               2013.03.22.