Bús esőcseppek
Esőcseppek kopognak halkan az ablakon,
Könnyek csorognak végig lassan az arcomon.
Szürke lett a világ, mikor beborult az ég,
Nagyon magányos szívem, és fagyos, mint a jég.
Esőcseppek hullnak alá szürke fellegekből,
Folyik, csak folyik a könny a fekete szemekből.
Esőben álldogálok magányosan és szétázva,
Horizontot fürkészve, egyedül, csak Rád várva.
Könnyeim mind eggyé válnak az esőcseppekkel,
Csak tudnám mi lesz, a jövőbe vetett tervekkel…
Szerelem, család, gyerekek, ez mind csupán álom,
Elérhetetlen dolgok, melyekre szívből vágyom.
Esik, mert zokognak felettem az angyalok,
Zokognak, mert Nélküled boldogtalan vagyok.
Bús könnyeimtől ittas ágyamon a párnám,
Ha tudnám, hogy eljössz, reménykedve várnám.
De tudom, hogy nem jössz, csak a könnyek a szememből,
Bárcsak kibújhatnék e világi torz testemből…
Mellyel elriasztalak magamtól jó messze,
Mely miatt belső értékeim el vannak veszve.
Üres tekintettel állok a zuhany alatt,
Törékeny szívem már rég darabokra hasadt.
Zuhanyrózsából bőrömre forró víz csordogál,
Szívem bezárkózva magányosan sírdogál.
Antal Dávid
2013.04.16.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.