bucuslife

 Álmomban már láttalak

Álomvilágban édes a létezés,

Kiábrándító belőle az ébredés.

A valóvilág lepusztult s magányos,

Bennem csak egyetlen érzés világos.

Csak egy álomvilágban éldegélek,

S a lelkem mélyén élnek szép remények.

Tiszta szívből szeretek egy kedves lányt,

S ha nem láthatom őt, ez okoz hiányt.

Az én szívem csakis ő érte dobog,

S bennem hevesen remény lángja lobog.

De felébredek, s rájövök csak álom,

Ő sosem volt s lesz az én drága párom.

Bármit is teszek, azt mind hiába,

Csak bámulok egyedül a világba.

Olykor elképzelem, hogy ott ül velem,

S átöleli derekát az én kezem.

Édes álmom hatalmas kéklő ege,

Oly gyönyörű, mint az ő két szép szeme.

Melyekben visszatükröződik énem,

Ha velem van boldogabb a létem.

Ébredés után kinyitom a szemem,

Tekintetemmel egyből őt keresem.

De eltűnik, szertefoszlik az álom,

Miért nem lehet Encsi az én párom?

Hisz szeretem, s hozzá mindig hű vagyok,

Ha meglátom, szívem egyből felragyog.

Egy gyönyörű álom mely engem éltet,

Bár megadhatnék neki minden szépet.

Álmomban bizony már sokszor láttalak,

S tudd én mindig tárt karokkal vártalak.

Remény lángja bennem örökön lobog,

Encsi a szívem csak te érted dobog.

Álomvilágban a létezés, édes,

Szívem teérted bármire képes.

A valóvilág nélküled magányos,

Bennem csak egyetlen érzés világos:

            Nagyon szeretlek Encsi!

                                                       Antal Dávid

                                                        2010.06.08.