Széttárt karokkal
Csak állok egyhelyben s széttárom a kezem,
Hiába, nincs kit átöleljen, nincs kedvesem.
Hiába álldogálok és tekintgetek szerte széjjel,
Egyedül fekszem az ágyamon minden éjjel.
Mert Ő rám találni úgy látszik nem akar soha,
Lassan betemet a Nagyalföld boldogtalan pora.
Fekszem éjjel az ágyon s csak álmodom róla,
Milyen finom édes lehet szerelmes csókja.
Kirázna a hideg, ahogy végig simítaná a hátam,
Szemébe mondanám, egész életemben csak rá vártam.
De kinek mondanám? Nem szeret egy lány sem…
Ebben a világban én vagyok a leggyengébb láncszem.
Mert arról csak álmodhatok egész életemben,
Hogy egy kedves lány kezét fogom az én kezemben.
Széttárt karokkal állok egyhelyben a helyszínen,
Bárcsak elfogadná valaki végre a magányos szívem.
Antal Dávid
2011.07.04.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.