Csak egy lövés…
Kezemben egy pisztoly, meghúzom a ravaszt,
Kiömlik a vérem s elárasztja a teraszt.
Egy töltény megpihen mélyen a szívemben,
Nem leltem boldogságra soha az életben.
Kirekesztett már régen az emberiség,
Nem szólt hozzám sem a barát sem az ellenség.
Pszichiátriára jártam kezelésre,
Miközben nevem elmerült a feledésbe…
Véres a terasz, a ház, az egész szoba,
Csak egyetlen álmom volt, mi nem teljesült soha.
Bolondnak néztek, mert szeretetért éltem,
Az életben mindössze csak egy esélyt kértem…
Egyetlen esélyt arra, hogy szerethessek,
De csak azt tanultam meg, hogyan feledhessek.
Kezemben egy pisztoly, szívemben a töltény,
Magányos voltam nagyon… ez volt itt a fő tény.
Csak egy lövés a szívbe s már nem fáj semmi,
Éltem… de magány ellen nem tudtam mit tenni.
Mit is érhettem volna szeretet nélkül…
Döntöttem, bevégeztem az életem végül.
Véres hullámokon lovagol csónakom,
Soha nem jött volna el a boldog holnapom.
Mozdulatlanul fekszem a vértócsában,
Kirekesztve hulltam el, nem méltóságban.
Antal Dávid
2012.03.06.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.