bucuslife

           Egy fagyos októberi este

Elment s itt hagyott a jókedv egyedül a sötét szobában,

Nyakig merülök el ebben a nyomasztó magányban.

Körülöttem végtelen sötétség, még az orromig se látok,

Nagyon messze vannak tőlem a régi jó s hű barátok…

Sarki kocsmából hang szűrődik az ablakon keresztül,

A szeretet hiányától szívem repedésig megfeszül.

Mint a kinti éjjeli levegő, oly fagyos a szívem,

Akár egy halottnak, oly kifakult, hófehér a színem.

Hosszú ideje már csak csöndes, zárkózott életet élek,

Nem keresnek az emberek, így senkivel sem beszélek.

Hogy ne legyen nagy csönd, rap szöveget hallgatok,

S hogy meglegyen a mozgás, néha a szoba végéig ballagok.

Elmerülve önmagamban egy más világot képzelek,

Hol nem vagyok soha egyedül és biztonságban élhetek.

A múltamról álmodok, mikor még minden jobb volt,

Szeretethiány és magány még ennyire nem sokkolt…

Mikor a barátaimmal töltöttem perceit a mindennapoknak,

S nem fordult meg a fejemben, hogy majd egyszer itt hagynak.

Ezekben az álmaimban sokkal szebb a kép a világról,

Boldogságom gyere vissza! Hiszen már nagyon hiányzol.

                                                                                     Antal Dávid

                                                                                      2012.10.25.