Texas-i Láncfűrészes
Egyhetes csapattúrát szerveztek az USA-ba nyáron,
Gondoltam kimegyek, hátha meglelem odakint a párom.
S mikor már a híres Texas államban jártunk,
Úgy éreztük, hogy itt meg kell végre szállnunk.
Egy szállót is találtunk hosszas keresés után végre,
Ki is vettünk kettő szobát, mert addigra sötét éj lett.
Kicsit fura volt nekem, hogy nem volt ott más,
El is uralkodott rajtam egy bizonyos feszült nyomás.
De a banda végül nyugodt s mély álomba merült,
Nagy meglepetés várt ott ránk, mint utóbb kiderült.
Az éjszaka közepén, egyszer csak riadva ébredtem,
Valami gond lesz, én már előre érzetem…
Odakint a vidéken, mindenhol csend honolt,
S egy hatalmas, sötét árny a szállóhoz vándorolt.
Csak ültem az ágyon s füleltem a csendbe,
Egyszer csak egy láncfűrész hangosan felzengett.
Nagy ordítás hallatszott, majd halálsikoly és berregés,
Az ágyon ülve egyből elkapott engem a remegés.
Úti társaim félelmükben egyből menekültek is kifele,
De ezt a berregést nem élte túl a banda egyik tagja se…
Bátorságot vettem magamon s átmentem a szomszéd szobába,
De rosszul lettem, mert emberi végtagok voltak ott szétdobálva.
Vér folyt a falakon s csöpögött rám fentről, a plafonról,
Hát akkor ennyit erről a szép nyári napomról…
A titokzatos lény mindenkivel végzett, egyedül maradtam,
Csak azt tudnám, hogy ekkora pácba miért csak én ragadtam.
Tudtam, hogy visszajön és végezni fog velem is,
Szétdarabolja arcom, testem, sőt még a belem is.
Nyakamba vettem a lábam, s rohanni kezdtem,
De felbotlottam és így az ablakon kiestem.
Amikor felálltam, ő már az ajtóban várt,
Gondoltam, sietni most az egyszer nem árt…
Keresztülfutottam erdőn, és füves réten,
Megállni nem tudtam, eme lénytől annyira féltem…
A láncfűrész berregését közel hallottam mögöttem,
Eddigi életemben én ennyire még nem rettegtem.
Egyszer csak feltűnt előttem egy hatalmas fészer,
Egyből berohantam oda, mert rávitt a kényszer.
Sötétség leple alatt csöndben bújtam el odabent,
A túlsó sarokba dobtam egy követ, s a lény odament.
Felzúgott a láncfűrész és hangosan berregett,
Mitől minden testrészem, mint a kocsonya úgy remegett.
Feloltotta a lámpát, így megláthattam végre,
Egy másik ember arcát húzta a sajátja helyébe.
Vérben forogtak a gyűlölettől dagadó, hatalmas szemei,
S arra gondoltam, mit művelhettek vele régen a szülei…
A láncfűrész berregett a lény pedig csak hörgött,
Bennem az adrenalin kegyetlenmód felpörgött.
Fura szag terjengett a fészerben remegő testem körül,
Egy halom vérző holttest nézett rám egy láda mögül.
Körülöttem belek, véres végtagok és csontok,
Egyszerűen nem értettem, hogy miért én vagyok pont ott.
Megfordult a fejemben, tán már én is hulla vagyok,
S ez itt a pokol, ahol vétkeimért most büntetést kapok.
Odakintről hirtelen motor robogása ütötte meg fülem,
Ordítva rohantam ki a fészerből, két kézzel fogva fejem.
Tényleg egy autó közeledett az úton felém,
Mikor észrevett, oda is kanyarodott egyből elém.
Én beszálltam s csak annyit mondtam „padlógáz barátom!”
Reméltem, hogy talán, még se lelem ma halálom.
A sofőr padlógázzal repesztett az úton tova,
Megfogadtam, ha túlélem, ide nem térek vissza soha…
A Texas-i láncfűrészes csak állt és nézett utánam,
S a sofőr nem értette, miért vagyok véres ruhában…
Lenyugodtam kicsit majd elmeséltem az estét,
De ő nem hittel el nekem, talán csak a felét…
Bizonyítani nem tudtam, hogy mit is láttam,
Hogy nem hisznek nekem, kivételesen nem bántam.
S mikor végül Magyarországra hazarepültem,
Lelkileg végre felszabadultam s megkönnyebbültem.
Már csak egy múló emlék, melytől elfog a remegés,
És kétlem, hogy valaha is menni fog a feledés.
Antal Dávid
2012.11.02.
