bucuslife

      Rába part angyala

Telnek, múlnak, pörögnek a napok,
Lehet, hogy újra szerelmes vagyok?
Megkedveltem valakit.

Bár oly régóta még nem ismerem,
Nem tehetek ellene, kedvelem,
És szimpatikus nagyon.

Rába parton találkoztam vele,
Egyből rabul ejtett derűs szeme,
Nyugodt őszi este volt.

Türkisz szemei, akár a tenger,
Tekintetem lecsúszni róluk nem mer,
Oly nagyon gyönyörűek.

Kedves hangja füleimnek dallam,
Mindig várom, hogy Őt újra halljam.
Most is nagyon várom már.

Ő lenne tán Rába part angyala?
Szívet melengető a mosolya,
Nem feledem, míg élek.


                                  Antal Dávid
                                   2013.03.12.

       Kívül más, mint belül


Mást mutatok kívül, mint amit belül érzek,
Arcomon mosoly, miközben belül vérzek.
Hiányzik a lány, hiányzik a szerelem,
A magánytól folyton bánat ül szívemen.

Mit sem ér az életem a szerelem nélkül,
Hol van a lány, kitől végre minden megszépül?
Hol van a két kar, mely szorosan átölel?
Csak a külsőm számit e világban… röhej…

Torkomban gombóc, amitől nyelni nem bírok,
Elfordítom arcom, egy sötét zugban sírok.
Huszonhat évnyi lét s mindez remény nélkül…
Szívem s lelkem ettől teljesen leépül.

Fáj látnom azt a sok aranyos lányt az utcán,
Inkább hevernék egyedül kietlen pusztán.
Hol nem jár senki, se lány, se fájdalom,
Ahol nem ér engem semmilyen ártalom.

Lehet kívül mosoly, miközben belül vérzek,
E földön létezem én is, emberként érzek.
Boldogság nélkül ugyan mit érsz szerelem?
Csak kínzol s játszol egy életen át velem…

Nincs olyan lány, aki a belsőmért szeretne,
Kiért, bár mit is tennék, Ő sosem feledne.
Csak a párnám van, mely könnyeimtől nedves,
Mit átölelhetek, hisz nincs, lány, ki kedves.

Itt a tavasz, mi az igaz szerelem hónapja,
De egyedül ringatózik lelkem egy csónakba.
Egyedül evezem az élet nagy taván,
Sikerül-e kikötnöm? Nekem is talány…

                                                        Antal Dávid
                                                         2013.03.11.

Hó födte tájak lejárt az időtök


No lám csak, a sötétség foszladozik netán?
Három hónapos komor itt léte után…
És lám, már nem is vacogok olyan nagyon,
Feltöltődök energiával a Napon.

Hó födte tájak, nektek lejárt az idő,
Elolvad a hó, s a zöld fű újra kinő.
Fülelek, mi ez? Madárcsicsergés talán?
Felnézek, s látom, madarak ülnek a fán.

Ismét eljött szívet melengető tavasz,
Vígan kiáltom oda neki én is: Szevasz!
A rét végre vidám színekbe öltözik,
Vándor madarak hada hazaköltözik.

Utcazenész kezében megszólal a gitár,
Rába partján nézem, hogy szárnyal a sirály.
Amott egy kisgyermek galambokat kerget,
Hajléktalan a padon csikket tekerget.

Élet tölti meg a kanyargó utcákat,
Ló ménesek szelik át a nagy pusztákat.
Téli álmából ébred fel a világ,
Finom illatot áraszt a sok kis virág.

Szertefoszlik a sötétség, utat tör a fény,
Úgy, ahogy az ember szívében a remény.
Kék égen, fent, szürke bárányfelhők úsznak,
Feléled a világ s a napok pergősen múlnak.


                                                         Antal Dávid
                                                         2013.03.07.

              Honvágy

Egy érzés lassan az uralmába kerít teljesen,

Az albérletben üldögélek magányosan, csendesen.

Gondolataim messze járnak, az ország másik végén,

Honvágyat érzek szelíden dobogó szívem mélyén.

Hírös szülőföldemen már bizony jó rég nem jártam,

Családom s barátaim arcát jó pár hete nem láttam.

Nagyon hiányzik mindkét cicám és a vadászgörényem,

Várom, hogy elinduljak a hazavezető ösvényen.

Mert szívemet a honvágy könyörtelen kínozza,

Ahogy a régi szép emlékeket szívemből felhozza.

Hiányzik az ágyam, melyben, biztonságban érzem magam,

Hiányzik az otthoni koszt, amitől dagad a hasam.

Az érzés lassan az uralmába kerít teljesen,

Még mindig az albérletben üldögélek csendesen.

De már csak három nap a hétből és hazamegyek végre,

Csak jöjjön el a megváltás, a legjobb nap, a péntek!

                                                                          Antal Dávid

                                                                          2013.02.25.

Az jutott eszembe, hogy szegény kis Balázst, József Attila már lassan egy évszázada, 78 éve elaltatta/hibernálta...
valakinek nem ártana már végre felébresztenie... na jó... ébresszem fel én a kis Balázst?

         Ébresztő!

Felkel a Nap, ébredezik a város,
De kora reggel még mindenki álmos…
A napfelkelte oly gyönyörű, már kész varázs,
Egy új nap áll előtted, ébresztő kis Balázs!

Sorba alszanak ki utcán a lámpák,
Nyisson ki a pékség, már sokan várják…
A mezőn zümmögni kezd milliónyi darázs,
Egy új nap áll előtted, ébresztő kis Balázs!

Napfény árasztja el a természetet,
Hogy láthasd, nyisd ki végre két szemedet.
S halld, hogy milyen nyugodt a folyóvízcsobogás,
Egy új nap áll előtted, ébresztő kis Balázs!

Jelzőlámpa sípol, csikorog a fék,
Nyisd ki két szemed s nézd milyen kék az ég.
Már sok ember útra kelt, hangos a robogás,
Egy új nap áll előtted, ébresztő kis Balázs!

A szűk utcákat néptömeg lepi el,
Te még alszol kis Balázs? Nem hiszem el…
Indulni kell nekünk is, már nyitva a garázs,
Egy új nap áll előtted, ébresztő kis Balázs!

Az asztalon vár reggeli és tea,
Nem zavar a város morajló zaja?
Már senki sincs itthon, rég üresen áll a ház…
Egy új nap áll előtted, ébresztő kis Balázs!

Képzeld, már minden ember munkába ment,
Időben kell kelni, ez itthon a rend!
Mert, ha anyu elkésik a gond lesz óriás…
Előtted áll egy új nap, ébresztő kis Balázs!

Antal Dávid
2013.02.15.

Új életcél

Valamilyen szinten én is a fogyatékos emberek közé tartozom a Short-színdrómám miatt (külső, testi jegyek). Egyszer az egyik barátom (a Múzsám, Encsi) azt mondta nekem, hogy fogalmam sincs, milyen sok embernek adok lelkierőt és bátorítást azzal, ahogyan ezt az életet élem, ebben a testben. Ez példa másoknak is. Felhívom a figyelmet arra, hogy benézzenek a külső maszk mögé és a személyiségemet lássák meg. Akik sok időt töltenek velem, azok átértékelik az emberekről alkotott képüket és többet fognak látni egy-egy személyben, mint a külső jegyek. A külsőm ellenére, vannak dolgok, amikben tehetséges vagyok, például a művészet vagy a költészet, amelyek által az átlagemberek fölé tudok emelkedni.

Szeretnék más embereknek is lelkierőt és bátorságot adni az élethez, mert a mozgássérültek és egyéb testi fogyatékosok, főleg akik baleset által váltak azzá, gyakran negatívan szemlélik a világot. Célom, hogy ráébresszem őket arra, hogy mindenki tehetséges valamiben, s ezzel a tehetséggel az átlagemberek fölé emelkedhet, kiválthatja más emberekből a tiszteletet, megbecsülést, elfogadást. Másik célom, hogy minél több embert megismerjek a Földön, hogy példát mutathassak nekik is és hogy segítsek átértékelni az emberekről alkotott képüket, hogy amikor egy fogyatékos, rokkant, hajléktalan vagy kisebbségi emberrel találkoznak, akkor ne a hibákat, hanem az embert lássák meg benne.

E célomért, hatalmas harcot kell vívnom nem csak az emberekkel, de önmagammal is, hogy mindig a derű, az optimizmus sugározzon belőlem és hogy ne tévedjek el még egyszer az utamon.

Ha egyszer eljön az idő, szeretnék úgy elmenni e világból, hogy valami értéket, eredményt, jó irányba induló változást hagyok magam után, s azzal a tudattal szeretnék majd távozni, hogy hasznos volt a Földi létem.

Antal Dávid

               Más világ

Az emberiségnek egy másik arca is vala,

Melyet kirekeszt a hétköznapi emberek fala.

Pár napja, este lefeküdtem aludni az ágyba,

S felébredvén belecsöppentem egy más világba.

Emberek vesznek körül, de ők kicsit mégis mások,

Egészen más szemmel szemlélik a földi világot.

S bár a külsejük egy átlagember szemének fura,

Ők is éreznek, szeretnek, és egyikük sem buta.

Lehet, hogy különböznek tőlünk, de ők is emberek,

Valakit külső alapján megítélni nem helyes!

S hogy melyik a valósabb világ, ez vagy az övéjük?

Csak úgy láthatod át, ha beolvadsz Te is közéjük.

Rájössz, hogy itt sem harag, sem gyűlölet nem létezik,

Szívesen fogadnak bárkit, ki közéjük érkezik.

Összetartásuk káprázatos, szeretetük végtelen,

Ezt egy átlagember ép ésszel felfogni képtelen…

Ők lennének fogyatékosok, e szeretetreméltó lények?

Semmivel sem kevesebbek nálunk, ezek a valós tények!

De hiszen mi átlagemberek is mind mások vagyunk,

Csak mi gyakran a másik szívében fájdalmat hagyunk.

Oly nehéz lenne őket elfogadni és szeretni?
Én már tapasztaltam, hogy ők is tudnak szívből nevetni.

Nekik is lehet rossz napjuk és szemükre könnyek ülhetnek,

De egyenlő esélyekkel, ők is boldogabbak lehetnek.

                                                                          Antal Dávid

                                                                           2013.02.07.

Rövid az emberek élete a Földön, az óra gyorsan pörög,
Sajnos a léte ebben a világban senkinek sem örök.
Nehéz az élet, és nem más, mint lelki küzdelmek hosszú sora,
De az ember küzd, hogy ne egy SENKIKÉNT temesse be majd a föld pora.

(Antal Dávid 2013.02.05.)

                        Hannához

Rövid az emberek élete a Földön, gyorsan pörög az óra,

S én már azt hittem, hogy életem álma soha nem válik valóra.

Nehéz az élet, és nem más, mint lelki küzdelmek hosszú sora,

De az ember küzd, hogy ne senkiként temesse be majd a föld pora.

Csak egyetlen vágyam volt ebben az életben, csak egyetlen egy,

De hosszú évtizedeken át bánatomra nem valósulhatott meg.

Mindig is anya akartam lenni, egy jó s követendő példakép,

Képes lettem volna feláldozni mindenem, ezért a nagy álomért.

S mikor már majdnem teljesen feladtam, végre megéltem a csodát,

Életem pillanata volt, mikor láthattam kislányom mosolyát.

Azt az őszinte, vidám mosolyt azon a pici bájos arcon,

Mely feledteti velem, milyen fárasztó volt az élettel a harcom.

Drága, egyetlen kislányom! Te vagy szívemnek a megváltás,

Te vagy a sötét éjszakában a fényesen világító kis lámpás.

Boldog minden egyes perc, mikor a karjaimban tartalak,

S boldog lett a szívem, hogy az égtől ajándékba kaptalak.

Vigyázom Rád mindig és az életben egyengetem az utad,

Hogy a családban, biztonságban és szeretve érezhesd magad.

Hiába az a sok hosszú év, hiszen csak most kezdődik az élet,

Drága kislányom, Hanna, tiszta szívemből szeretlek téged!

                                                                                         Antal Dávid

                                                                                          2013.02.05.

Ha nincs remény, nincs boldogság…

Teljesen más voltam ezelőtt még hét évvel,

A depresszió még nem fojtogatott a két kezével.

De egész életemben kirekesztett voltam,

Elfordult tőlem mindenki, bárkihez is szóltam.

Nézd meg, hogy mit adott nekem a jó Isten…
Egy testet, amiben a nőknek semmi szép nincsen.

Sok embernek csak gúny vagyok a szemében,

Kevesen vannak, kik megőriznek szívüknek mélyében.

Becsúszott az élettől már nem is egy nagy pofon,

Ami hatalmasat csattant a szívemen s az arcomon.

Mert valahányszor a lányoknak udvarolni kezdtem,

A fehér lóról minden alkalommal pofára estem…

Csalódásban, fájdalomban ugyan mit is várhatnék…

Azt kívánom, a sötétséggel bárcsak eggyé válhatnék.

Sok negatívum volt már, amiket az életben megéltem,

A vidámságot lelkem mélyén már rég búra cseréltem.

Nem hiszem, hogy meghallgatják odafent az imáim,

Mert a lányok nem látnak mást csak a külső hibáim.

Szembe úszom az árral és így elérhetetlen a part,

Szívem e világon csupán csak szeretni akart.

Nekem is gyakran folynak ki könnyek a szememből,

Mert az élet, mit magaménak hittem, kifolyt a kezemből.

Nem vagyok nagymenő, aki bármit megtehet,

Csak egy zárkózott ember, akit egy sötét szoba rejteget.

Nem jó ez a világ, elment tőle rég a kedvem,

Mert nem egyedül, hanem egy lánnyal kéne lennem…

De a gép rám az életben ezt a sorsot osztotta,

Reménytől a szívemet lehet, hogy örökre megfosztotta.

Boldogságról, szeretetről én mindhiába álmodom,

Elmossa a víz e föld színéről a lábnyomom.

Huszonhat éve próbálok ugyan az a srác lenni,

De ha nincs remény, akkor boldogság sincs, ennyi…

Kicsit tág ez a nagyvilág nekem,

Nem találom benne rég a helyem.

Már nem látom tisztán a holnapot…
Bármelyik nap simán meghalhatok.

Piával teli pohár az asztalon,

Ha úgy van kedvem, hát beleiszom.

Szólj majd, ha netán egyszer véletlen,

Szeretni tudsz majd ebben az életben…

                                                      Antal Dávid

                                                       2013.02.04.

                  Sötét oldalon

Unalmas a Földi élet, izgalmakra vágyok,

Úgy döntöttem, inkább a sötét oldalra állok.

Utat nyitok a szívem mélyén lapuló gyűlöletnek,

Mely csak erősödik, amikor az utcán kinevetnek.

Jó ÉN-em elgyengült a magányos évek alatt,

Szívemben így csak fájdalom és gyűlölet maradt.

Tolvaj leszek, vagy zsoldos, vagy akár szívtelen bérgyilkos,

A jó ÉN-em egyedül nem bírta, ezért lett öngyilkos.

Rossz oldalra állok, a sötétség ura leszek,

Egy izgalmasabb életért, én mindent megteszek.

Robbantok, gyilkolok, és így hatalmas káoszt teremtek,

Rettegni fog minden ember, akik rajtam jót nevetnek.

Lángol a lelkem, had lángoljon fel a világ is,

Pokol az új otthonom, már nem vagyok normális.

Gyenge voltam s hagytam, hogy sok ember porig alázzon,

Törlesztem számlám s bosszút állok, ha őket megtalálom.

Sötétség a létem, egyetlen társam az árnyék,

Kőszívű zsoldos leszek, ez többé már nem játék.

Többé már nem létezem, lelkem semmivé lett, szétfoszlott,

Csak egy sötét árny vagyok, és nem szolgálok mást csak a poklot.

                                                                                                   Antal Dávid

                                                                                                    2013.01.29.

                 Kronplatzon

Itt vagyunk szép Olaszország, megjöttünk heló!

Idén nagyon kényelmes és tágas a kecó.

Hó is van rendesen, így nem lehet okunk panaszra,

Vissza jegyet nem is vennénk, majd csak jövő tavaszra.

Jagetea, bombardino, király itt az életünk,

Kár, hogy csak egy hétre szól nekünk most a síbérletünk.

Egész nap csak havazik s átázunk tőle rendesen,
Egy jeti a havas fenyők mögül les ránk csendesen.

De mi csak síelünk, és itt Kronplatzon jól érezzük magunkat,

Sok bohóckodás, viccelődés, mi megédesíti napunkat.

                                                                             Antal Dávid

                                                                              2013.01.20.

       Céltalanná vált élet

Már nincsenek álmaim, nincsenek vágyaim,

A semmibe lógnak jó ideje lábaim…

Megannyi csatából vesztesen távoztam,

Ki e földre teremtett, nevét elátkoztam!

A jelenben még most is csak múltamnak élek,

A jövő nem érdekel, hisz nem hozhat szépet.

Életem elveszítette régi céljait,

Tehetetlenség fonja körém az ujjait.

Nincsenek terveim, utam végére értem,

Lassan semmivé foszlok, a vesztemet érzem.

Megéltem sok szépet, sok csodás tájat láttam,

De én mindig csak egy lány szeretetére vágytam.

Már elegen gúnyoltak s elegen bántottak,

Nincsenek kevesen, kik sötétbe rántottak.

Elegem van a világból és az életből…

Ha tehetném, kannával innék a méregből.

Feladtam vágyaim és feladtam álmaim,

Feledésbe repítenek csonka szárnyaim.

S csupán egy fakereszt, mi őrzi majd emlékem,

Belekarcolva nevem s hogy egykor itt éltem.

                                                       Antal Dávid

                                                        2013.01.16.

         Az a baj…

Baj, ha szívemből szeretek,

Baj az is, ha nem nevetek…

Baj, ha egy kedves lányba szerelmes vagyok,

Nekem csak az a baj, hogy esélyt nem kapok…

Baj, hogy magamba zárkózva élek,

Baj, hogy minden embertől, félek.

Baj, hogy nem barátkozok soha senkivel,

A baj, hogy nem adnak rá okot semmivel.

Baj, ha nem érzem magam boldognak,

S nem látom értelmét a dolgoknak.

Baj, ha hibáimért büntetést nem kapok,

Nekem csak az a baj, hogy még józan vagyok…

                                                                  Antal Dávid

                                                                   2013.01.08.

                Kérlek

Kérlek, csak azt ne mondd, hogy nincs esély,

Had öleljelek át, ha fúj a szél.

Én pajzsként védenélek meg mindentől,

Érted megválnék sok drága kincsemtől.

Kérlek, csak azt ne mondd, hogy nem szeretsz,

Ismersz s tudod, velem boldog lehetsz.

Nekem elmondhatod, bármi is bántson,

Nem hagyom, hogy a bú mélyre lerántson.

Többé nem láthatlak, kérlek, ne mondd.

Mert szívem rólad soha le nem mond.

Erre az életre csak Téged választott,

Had legyek egy életre biztos támaszod.

Két karom, kérlek, had öleljen át,

Veled szeretném megélni a mát.

De nem csak a mát, a holnapot, az évet,

Melletted lenne igazán szép az élet.

                                              Antal Dávid

                                               2013.01.08.

                 Isten tréfája

Ha az utcán sétálok, megbámulnak az emberek,

Séta közben nézelődni ezért nagyon nem merek.

Mutogatnak, beszólnak, és kinevetnek folyton,

Így lelki bánatomat mindig alkoholba fojtom…

Lehajtott fejjel s lesütött szemmel megyek előre,

Ha ki akarsz gúnyolni, kössz, de nem kérek belőle!

Hosszú volt a gyerekkorom, lelkileg nagyon kemény,

Hogy elfogadnak az emberek, már nincs bennem remény.

Régen a játszótérre is alig mertem kijárni,

A gúnyolás gyerekszívvel, iszonyúan tud fájni!

Az Isten e földre csak viccből teremtett engem,

Az emberek, a nők semmi szépet nem látnak bennem.

S hiába születtem férfinak, gyakran nőnek hisznek,

Ha megkérdezik, lány vagyok-e, azzal sírba visznek…

Van, aki ufónak néz és elmenekül előlem,

Ha lányoknak udvaroltam elegük lett belőlem.

Egész eddigi életemben csak rettegtem s féltem,

Egész életemet idáig bezárkózva éltem.

Nem merek ismerkedni, nem merek barátkozni,

Sok ember nem is akar velem soha találkozni.

Ha sétálok az utcán, az emberek jót nevetnek,

Csak egy gyógyír létezik, hogy vannak, akik szeretnek.

Egy vicc vagyok a földön, csak egy jópofa kis tréfa.

Hogy végre megszűnjek létezni, ezt kívánom néha.

                                                                             Antal Dávid

                                                                              2013.01.07.

Fájó könnycseppek

Beborult az ég, szakad az eső,

Elhagyott végleg a lelkierő.

Könnycseppek folynak végig a bársonyos arcon,

Mit sem ért a boldogságért vívott nagy harcom…

Odakint tombol hatalmas vihar,

Lelkem a szeretet nélkül kihal.

Hogy kisírjam magam, a világ elől elbújok,

Sötétségben élek, mert minden gyertyát elfújok.

Már nem is szól hozzám soha senki…

Így én se szólok senkihez… ennyi.

Hogy emberek ne láthassák fájdalmas könnyeim,

Eltakarják arcomat olvasatlan könyveim.

Nem érdekel senkit, hogyan érzek,

Azt sem veszik észre, hogy ha vérzek.

Rég nem láttam már a hű barátaim arcát,

S rég éreztem arcomon lányok édes ajkát.

Nincs mit csinálnom, nincs hova mennem,

Csak tudnám miért kell most itt lennem…

Csöndesen sírok, puha párnámra borulva,

Meguntam életem a gép előtt kockulva.

Szürke a világ, szürke az ég alja,

Lány szép szavaim meg soha nem hallja.

Régóta vagyok bezárva itt egyes egyedül,

Nem lehetek szerelmes, ez pusztít el legbelül.

                                                                   Antal Dávid

                                                                    2013.01.07.

       Nélküled

Én annyit érek Nélküled,

Mint falak nélkül egy épület…

Mint szirmok nélkül a kis virág,

Nélküled üres ez a világ.

Nélküled én annyit érek,

Mint néma szájából az ének.

Mint a szivárvány, színek nélkül,

Nélküled szívem elsötétül.

Nélküled kell, hogy itt éljek,

S örök magánytól kell, hogy féljek…

Mert Te nem akarsz rám találni,

Sem kis reménnyel megkínálni.

Sorsom hasztalan Nélküled,

Szívemben nincs más csak rémület.

Ha nem vagy, ugyan kit szeressek?

És Nélküled kivel nevessek?

Nélküled én mit sem érek,

Elmegyek, s vissza sose térek.

Minden szép emléket itt hagyok,

Én Nélküled egy senki vagyok.

Nélküled én mit is érnék…

Mint jelenben a régi érmék.

Nélküled nyugalmat nem lelek,

Veled álmodom s felébredek.

                                       Antal Dávid

                                        2013.01.06.